Isteni körkérdés
Te kiben hiszel? Jézusban? Buddhában? Krisnában? Jehovában? Jahban? Magadban? Vagy ateista vagy? Felmerülhetnek még a földön kívüliek?
Ez az egész cikk egy nagy kérdőjel. A Mátrix filozófiája című könyv elolvasása után kezdtem nagyon sokat agyalni a Teológián.
Személy szerint nem vagyok, sem, hivő sem ateista! Hiszek a földön kívüliek létezésében, viszont kevésbé hiszek abban, hogy volt egy ember vagy lény, aki az egész világot teremtette.
Tegyük fel, hogy Isten teremtette a földet, minket és mindent. Azt gondolom, hogy a hívők túlnyomó része ebben hisz! Ezen kívül van még egy rakás vallás! Na én itt kezdtem el gondolkodni. Először is, ha Isten teremtett mindent, akkor miért létezik több olyan vallás, melyeknek szintén több ezer évre nyúlik vissza a gyökere? Másodszor, miért van az, hogy az Istenhívőknek is több fajtája létezik? Mert ugye van Római Katolikus, Katolikus, Református stb. Ráadásul ezek is mind különböznek egymástól, ha csak egy kicsit is de mégis eltérnek. Igazából ez az, ami nagyon furcsa nekem. Ha egy az istenünk, akkor elvileg nem lehetne eltérés a vallások között, főleg nem a keresztény vallásban. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a vallásokból kiindulva, nagyon sok háború tört ki! Tehát nyugodtan kimondhatjuk, hogy a hívők nagy tömege, egy elég veszélyes fegyver, lásd az Arab világ, vallási fanatikusait! Bármilyen meglepő, még a tibeti buddhizmus is, mely mostanában nagyon divatos vallás, lehet olyat mondani mely sok ember számára meghökkentő! Például azt, hogy egykoron a lámák uralma, egy kegyetlen diktatúra volt!
Vagy tekintsünk, vissza azokba az időkbe, amikor az egyházaknak akkora hatalma volt, hogy korlátozni tudták az emberi szabadságjogokat! Add ide a terményed x részét és akkor nem lesz baj, de ha nem akkor a pokolra kerülsz stb., mondták ők.
Még csak fél oldalnál tartok, de eddig szinte csak ellentéteket sikerült összeírnom a vallásokkal kapcsolatban! Nem furcsa ez?
Most megpróbálnám fölvázolni azt az elméletet, miszerint a földönkívülieknek is van közük az egyes kultúrák, vagy vallások kialakulásához.
Emlékezzetek vissza, amikor töri órán, azt próbálták elmagyarázni, hogyan építették a piramisokat. Ugye azt mondták, hogy azokat a több tonnás kőből faragott kockákat, mindenféle görgő segítségével vonszolták föl, majd sikerült is milliméter pontosan a helyükre illeszteni! Na persze! Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én ezt nem hiszem el. De ott vannak az Inkák, akik rajzaikban is sokszor ábrázoltak, az égen száguldó tüzes szekereket. Véleményem szerint, valamilyen távoli, magasan fejlett civilizáció kísérleti alanyai vagyunk. Olyanok vagyunk, mint egy terráriumba zárt hangyaboly, akiket úgy manipulálhatnak, ahogyan nekik tetszik. Vizsgálnak minket, nézik, hogyan fejlődik a tudományunk, néha meglátogatnak, ezzel egy kicsit összezavarnak, majd eltűnnek.
Nem azt mondom, hogy biztos így van, de mindenképpen nagy a szerepük, világunk létezésében.
De térjünk vissza a valláshoz egy kicsit. Nemrégiben úgy adódott a helyzet, hogy ki tudtam menni Indiába pusztán vallási okokból. Mit tudjuk, Indiában elég meghatározó a vallás. Mondhatni, ez teszi ki az átlagemberek életének nagy részét és e körül forog minden.
Dél-Indiában voltam, ahol Sai Baba az élő isten! Az ő életfilozófiájában gyakorlatilag semmi újdonság nincs leszámítva azt, hogy ő minden vallást egyesít! Tehát mindegy az, hogy te Krisna, Buddha, Keresztény, stb. vallású vagy! Az Ashramjaiba (templom) bárki beléphet, és együtt meditálhat vele! Ez mondjuk, nekem sokkal barátságosabban hangzik, mint az összes többi vallás, ahol komoly ellentétek vannak, egy hiten belül! Igazat adok neki, amiért azt mondja, hogy nem tesz különbséget vallás és vallás között. Valamint nem utolsó sorban nagyon sok embernek megélhetést is biztosi az ő személyi kultusza.
Egy szó, mint száz, a hit jó dolog addig, míg az ember egészségesen kezeli, legyen az bármilyen vallás! A különböző hitbéli ellentétek kialakulásáért szerintem egyértelműen a nagyobb vallási irányítok a felelősek. Itt elsősorban a keresztény világban kialakult ellentétekre gondolok.
Lehet, hogy eme írásommal sok haragost szerzek magamnak, de nekem ez a meglátásom a vallásról és nem érzem magamat rossz embernek, azért mert nem vagyok tagja semmilyen egyháznak, sőt még meg sem vagyok keresztelve!