Új rovatunk első szereplője, az a Philip K. Dick, akinek az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című regénye alapján, Ridley Scott megrendezte a sci-fi egyik alapkövét a Szárnyas Fejvadászt! De ez csak egy a sok közül! Gyakorlatilag ő volt a cyberpunk stílus előfutára. Tipikusan az a művész volt akinek munkássága, a halála után kapott nagy publicitást.
Philip K. Dick 1928-ban látta meg a napvilágot, lány ikertestvérével egyetemben, aki azonban egy hónap múlva meghalt. Ez mély nyomot hagyott a fiúban, ez később írásaiban is megmutatkozott. A kaliforniai Berkeleybe kezdte iskoláit, de az egyetemet, már nem végezte el. 1952-ben, az első novellájának eladásáig (Ruug), DJ-ként tevékenykedett a helyi rádióban, valamint lemezbolti eladóként dolgozott, mielőtt főállású íróvá vált volna. 1955-ben adta el első regényét a Solar Lottery-t. Természetesen ezekben az időkben, ha valaki érdeklődött az alternatívabb művészetek iránt, az elkerülhetetlenül belefutott a hippy mozgalomba. Szimpatizált a Kommunista Párttal, ellenezte a vietnami háborút, ezért az F.B.I. aktát is vezetett róla. Életében, underground körökben elismert volt, de ebből a körből nem sikerült neki kitörni, viszont anyagi gondjait sokszor megoldotta a könyveinek megfilmesítéséért járó jogdíjak összege. Végül halálát szívelégtelenség okozta és sajnos nem élhette meg a Szárnyas fejvadász bemutatóját.
Novellái és regényei, nagyon sok befutott filmnek adták az alapját. Screamers – Az elhagyott bolygó című novellájának története, hasonló a Terminátor - A halálosztó-hoz. Az Emlékmás, szintén kapcsolódik egy írásához, bár ott filmben a történet megváltozik, az alaphangulata azért megmarad. De ide sorolhatnám még a Vanilía Égboltban szereplő életmeghosszabító rendszert amit szintén Dick-nél olvashattunk először(Ubik). Akkor ott Truman-show, melynek csattanója hasonlít a Kizökkent idő befejezéséhez. Állítólag még a 90-es évek meghatározó kultsorozatára, az X-Aktákra is hatással volt. Valamint voltak utalások az íróra a Lost-ban amikor Ben, a Valis című novellát olvasgatja a fogságban.
Interjú Philip K. Dick-el